Így negyven és ötven között félúton már könnyed esti szórakozásommá vált a meccsnézés. Kevesebb a szenvedély, több a bölcselkedő elemezgetés, mégis szeretek eljárni a “szokott helyre”, baráttal, sörrel ünnepelni egy kicsit a szabadidőt. Tegnap is ballagtam a Zéró felé, és semmi sem volt messzebb tőlem, mint megjósolni, hogy valami váratlan következik. De azonnal… (tovább…)
Jó kis ház a miénk, higgyétek csak el!
Az igaz, hogy Manócska mindig intrikál, az a kis Mazsola a perhatból meg mindenkivel jópofizik, de Longleg úr rendet tart, szigorúan viszi az ügyeket. Csinikuty muzsikál, ha elmegy a mentő az ablak alatt és a kert hátsó végében lakók, mint a szellemek járnak észrevehetetlenül ki és be. Csak a kapu nyikorgása árulkodik titokba burkolózó létükről.
Hanem az a heveny kukafetisizmus, ami eluralkodott az utóbbi időben, talán némi aggodalomra adhat okot. (tovább…)
(Lackfi János “Kreatív írás” szemináriumán készült.)
A Budai Nagy Antal utca sarkán van egy trafik. Budai utca Pesten? Jó, jó, ez nem az a Buda és nem is úgy Budai. Mégis elneveztek róla egy utcát, ha még oly kicsi is. Kis utca nagy névvel, pesti utca budai névvel. Négy sarka van összesen, ennyi az egész. Az egyik saroktól a másikig alig ötven méter, alig két lámpaoszlopnyi távolság, még ha mind a két oldalán is van belőle kettő. Két pár oszlop tehát.
Alig tíz perccel ezelőtt értem haza a Belvárosból, ahol Londonból hazalátogató barátommal találkoztam. A házhoz közeledve már jó messziről láttam, hogy valaki fedetlen fővel ázik a kapu előtt. Egy öreg ember volt az. A eső végigfolyt hosszú haján, a lucskos tincsek végén csurgókba gyűlt, százágú vízesésként érte el a köpenyét. Mintha engem várt volna. (tovább…)