Tente baba, tente
1.
A kis szoba sötétjével csak egy teamécses lángja birkózott. A falról visszaverődő fényben hol feketének, hol vörösnek látszott a viaszkorongot ölelő égetett agyagtálka. Odalentről a Rákóczi út buszainak motorzaja adta a ritmust, a bútorok és a tárgyak hol bebújtak a fénygömbbe, hol visszahúzódtak az árnyékba.
Viola a mécses asztalkája melletti fotelben aludt, feje hátrafelé a támlának, jobbra a falnak támaszkodott. A gyenge fény már órák óta bolyongott az arcán, a szemén, a mély ráncon, ami az orra tövétől a szája a sarkáig húzódott. Megvilágította a száraz, fáradt bőrt a halántékánál és a szürke morzsákká fakult rúzsmorzsákat cserepes száján. Viola finoman, csendesen lélegzett, válla alig emelkedve követte a mellkasát, de combján nyugvó két kezén mozogtak az ujjak, mintha altatódalt játszanának egy hangszeren.
Sercegett a mécses, és mire Viola még egyet lélegzett, ellobbant. A kanóc csípős szagú füstjét apránként semmivé hígította a szoba bútorszagú levegője. (tovább…)