(Lackfi János “Kreatív írás” szemináriumán készült.)
Nem ereget többet a közös paplan alá, mert kifingott.
Nem jógázik többé a rongyos szőnyegen, mert kinyúlt.
Nem eszik már többet főtt álattetemeket, mert megdöglött.
Nem is szundít többé a jó ebéd után, mert elhúnyt.
Nem ágyaz meg többet szitkozódva este, mert kiterítették.
Nem jön haza többet alkohol-elvonóból, mert elment.
Nem sürget már többé türelmét elvesztve, mert elmúlt örökké.
Nem is üvölt többet vadállat módjára, mert süket, mint az ágyú.
Nem lehel többé kisüstis párát, mert neki már a szenteltvíz.
Nem didereg többet kilyukadt gatyában, mert elfújta a szél.
Nem zavar már senkit, ha rágyújt a hálóban, mert ő maga is hamu.
Nem lesz úgy a kertben soha szép a pázsit, mert fűbe harapott.
Nem kell neki már ibolya sem többet.